Az előző cikkünkben részletesen leírtuk, hogy mi konkrétan a reklámpszichológia, és adtunk néhány tippet is arra vonatkozóan, hogyan befolyásolhatod a vásárlóid érzelmeit. Nos, mivel az alapköveket már letettük, komolyabb vizekre evezhetünk. Olvass tovább, és tudd meg a blogbejegyzésből, hogy mikre célszerű odafigyelned, ha reklámpszichológiát alkalmazol, és miket kerülj el, amik végérvényesen romba dönthetik a céges kommunikációdat.
Egyik szegmens, másik szegmens
Tény, hogy akadnak olyan vállalkozások, akiknek kőkeményen meg kell dolgozni a vásárlók figyelméért, és tény az is, hogy vannak olyanok, akiknek egy-egy kisebb lépés is elég, és azonnal az „ölükbe pottyannak” az érdeklődők. Először is gondold át, hogy a te céged melyik gárdába tartozik, és aszerint cselekedj!
Hát, bizony kemény dió, ha az első csoportba tartozol, de van megoldás – méghozzá a reklámpszichológia.
Az első és legfontosabb, hogy képzeld magad a vásárlóid helyébe! Tegyük fel, hogy mézzel csurgatott földimogyorót árulsz! Hogyan gondolhatnak termékedre a vevők? Sokan azonnal édeskés ízt érezhetnek a szájukban, szinte hallják, ahogyan roppannak a foguk alatt a mogyorószemek…Ez azonnal két hasznos információ, amiből kiindulhatsz. Ezek tudatában fogalmazd meg a legfontosabb, érzelmekre ható üzeneteket! Például: ropogtatnivaló az esti filmnézésekhez, roppanós nassolnivaló az őszinte beszélgetésekhez, stb.
Nem kell rögtön nagyban gondolkoznod, elég, ha csak kis lépésekben haladsz. Hidd el, az érzelmek újabb érzelmeket indítanak el, amik pedig kíváncsiságot, illetve vágyat ébresztenek a vásárlókban, ergo utána fognak járni, hogy milyen lehet az a ropogtatnivaló, amit az esti filmnézéshez ajánlasz.
Ha már felkeltetted az érdeklődésüket
Semmiképpen sem gondolhatják azt, hogy ezek az ígéretek csak „ígéretek” voltak. Annyi a dolgod, hogy figyeld a reakcióikat, és tudasd velük, hogy te is emberből vagy, szólalj meg a nyelvükön! Nyilván veled is előfordult már, hogy majszoltál volna valamit az esti sorozat vagy film mellé. Miért ne beszélhetnél erről őszintén?
Kommunikálj velük, és kérd ki a véleményüket! Akár a közösségi médiumokon keresztül, akár a weboldaladon, de muszáj lesz kapcsolatot teremtened. Pontosan erre való a chat, a telefonos ügyfélszolgálat és a kérdőívezés is. Válaszaik alapján olyan hasznos információkhoz juthatsz, melyek előre lendíthetik a vállalkozásodat. Nemcsak a terméked iránti elköteleződésüket
erősíted ezzel, de javíthatsz az esetleges hiányosságokon és hibákon is.
Akár ismerik a termékedet, akár nem, azzal csak jót teszel, ha részletesen beszámolsz róla. Nyilván fontos az íze, hogy mekkora kiszerelésben kapható, mennyibe kerül, mitől olyan különleges, kapható-e esetleg más ízben is, stb. A legjobb, ha adatokon, fotókon, sőt videókon keresztül győzöd meg az érdeklődőket a mézzel csurgatott földimogyoró nagyszerűségéről, páratlanságáról.
Bár szépen haladsz, még nem érkeztél el arra a pontra, hogy kérj. Adnod kell, méghozzá minőségi időt és odafigyelést – ez kell a vásárlóknak. Javasolhatod, hogy kövessék a blogbejegyzéseidet, hogy többet megtudjanak a termékről/feliratkozhatnak a hírleveledre, ahol szintén hasznos információkhoz juthatnak/felvehetik veled a kapcsolatot elérhetőségeiden, ahol
természetesen minden kérdésüket megválaszolod, stb.
Mivel már hosszabb idő eltelt az első kapcsolatteremtés óta, és a legfontosabb információkat tudod a vevőidről, te is elkezdhetsz kérni. Beléptél az eladás fázisába: kóstolják meg a terméket/próbálják ki/vegyenek egy csomaggal/rendeljenek már a mai nap folyamán, stb.! Természetesen nem bízhatod el magad néhány megrendelés után sem.
És, amin áll vagy bukik minden: figyeld a mutatókat, és ha úgy érzed, lenne még mit javítani a stratégián, akkor próbálj ki új dolgokat! Ugyanis közel sem biztos, hogy amiről azt hitted beválik, azzal meg is tudod tartani a potenciális vevőket. Egy rosszul kivitelezett gondolat el is riaszthatja őket a vásárlástól. A cég és vásárló közti kapcsolat nemcsak a kezdeti „ismerkedős fázist”
foglalja magában, hanem a folyamatos építkezést, az érdeklődés fenntartását is. Erre mindig ügyelj!
A reklámpszichológia összegzése
Végeredményben kijelenthetjük, ha te, mint cégvezető el akarod adni a termékedet, akkor fel kell venned a marketinges álarcot. Ezzel egy időben pedig reklámpszichológussá is kell válnod, akinek feladat nem más, mint a vásárlók érzelmeire hatni, ezáltal növelni az eladások számát és a bevételt. Tudjuk, hogy nagy felelősség nyomja a vállaidat, de nincs okod az aggodalomra. Ha megfogadod tanácsainkat, akkor jó útra lépsz – a többi már úgyis az érdeklődőkön múlik.
Bízunk abban, hogy sok kérdésre választ kaptál cikksorozatunkból. Ha beindultak a kerekek, és átfogóbban beszélgetnél a témáról, akkor fordulj hozzánk bátran elérhetőségeinken!