Hrepka Dávid – Ügyvezető
Bemutatkozás:
Több mint egy évtizede foglalkozom online marketinggel, és az elmúlt évek során rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, amelyet most a PPConline alapítójaként kamatoztatok. Mielőtt elindítottam a saját ügynökségemet, három elismert marketingügynökségnél dolgoztam, ahol alapos rálátást szereztem a szakma legjobb gyakorlataira. Két diplomám van, amelyek mind az online marketing területéhez kapcsolódnak, és segítenek abban, hogy stratégiai szinten is jól átlássam ügyfeleink kihívásait.
Hat éven keresztül PPC üzletágvezetőként tevékenykedtem, és ez az időszak megerősített abban, hogy a siker kulcsa a kiváló csapat. A PPConline-nál olyan szakemberekkel dolgozom, akik nemcsak szakmailag, hanem ügyfélkezelésben és kommunikációban is kimagaslóak. Több, mint 1 milliárd forintnyi hirdetési tapasztalat áll mögöttem, és a karrierem során szinte minden iparággal dolgoztam már, nagy múltú cégek marketingjét támogatva.
Hiszek a folyamatos fejlődésben, ezért heti rendszerességgel tartunk belső képzéseket, és rendszeresen részt veszünk konferenciákon is, hogy mindig naprakészek legyünk.
Csillagközi adottság:
Rendszerszintű gondolkozás és precizitás.
Ügyfélvélemény:
“Dávid profi szolgáltatást nyújt és van türelme elmagyarázni, mit miért és hogyan. Maximális biztonsággal tudok rá támaszkodni, irányításával biztos a vállalkozásom marketingjének sikere. Minden felmerülő problémára van megoldási javaslata, és minden kérdésre nagyon gyorsan, azonnal válaszol. Jó szívvel ajánlom!” – rekamuhely.hu
Szonóra gondolatai Dávidról:
Dávid egy igazi PPC guru. Ha ő a témában megszólal, mindenki figyel, mert biztos lehetsz benne, hogy valami okosat fog mondani. De nemcsak a szakértelme figyelemre méltó – szóviccek terén is igazi mester. Amikor azt hiszed, mindent hallottál, még rá tud tenni egy lapáttal. Egy biztos: a munkát mindig könnyedén és humorral tálalja, de ha szakmai kérdésről van szó, nála jobb mentor nincs.
Tunyogi Luca – Ügyfélkapcsolati menedzser
Bemutatkozás:
Mindig is nagyon érdekeltek az emberek és a kapcsolatteremtés, így nem véletlen, hogy már diákmunkáim alatt is ügyfelekkel foglalkoztam, üzleteket kötöttem. Több, mint 15 éve dolgozom értékesítésben, és ez idő alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, magánszemélyekkel és vállalatokkal egyaránt.
Pályafutásom elején számos kisebb projektben vettem részt, amelyek során széles spektrumon próbálhattam ki magam. Majd egy évtizedet töltöttem a magyar energiapiac egyik meghatározó szereplőjénél, ahol kezdetben üzletkötőként dolgoztam, később pedig értékesítési vezetőként irányítottam a csapatot és a folyamatokat. Ez a 3 év megtanított rendszerben gondolkodni, stratégiát alkotni, és rálátni az “egész képre” – a statisztikákon és folyamatokon túl az emberi tényezőkre is.
Amit mindig is imádtam a munkámban, az az emberekkel való együttműködés. Számomra az a legnagyobb siker, amikor ügyfélként nemcsak a szolgáltatásainkat választják, hanem bennünk is megbíznak. Ez a bizalom pedig nemcsak az adott projektre terjed ki, hanem sokszor hosszú távú, stabil partnerséggé alakul. Tudom, hogy a bizalom felépítése sokszor nem könnyű: meg kell érteni és kezelni a ki nem mondott aggályokat, eloszlatni a korábbi rossz tapasztalatokból fakadó bizonytalanságot. De pont ezek az apró kihívások teszik igazán érdekessé a munkát.
A PPConline-nál ezt a hozzáállást minden nap megtapasztalhatom. Olyan csapattal dolgozom együtt, ahol a szakértelem és az őszinte segítőkészség kéz a kézben jár. Ami igazán különleges itt, hogy nem célunk mindenáron értékesíteni – a fókusz az ügyfél igényein van, és ha valami nem illeszkedik hozzájuk, azt őszintén kimondjuk. Ez az őszinteség és hitelesség az, ami miatt úgy érzem, itt igazán a helyemen vagyok. 😊
Csillagközi adottság:
Végtelenül kedves hozzáállás és nyitottság
Ügyfélvélemény:
“Lucával és Dáviddal egy üzleti kapcsolatépítő eseményen találkoztam és az fogott meg bennük, hogy nem akarták minden áron „eladni” magukat.
Elmondták, hogy mivel foglalkoznak, meghallgatták, nekem mire van szükségem, ezt követően 1 hét múlva már le is szerződtünk az első közös kampányunkra.
Nagyon tetszik náluk, hogy a kis/egyéni vállalkozókra is gondoltak és kidolgoztak kezdő vagy kis marketing büdzsével rendelkező vállalkozások számára is megfizethető csomagokat. Továbbá megfogott az emberséges, ügyfélközpontú és mindig az ügyfél igényeit szem előtt tartó hozzáállásuk.
Bármikor kérdeztem, mindig kaptam választ és professzionális segítséget tőlük. Szívből ajánlom a PPConline csapatát!” – egeszsegesharmonia.hu
Évi gondolatai Lucáról:
Luca nemcsak kiváló értékesítő, hanem egy igazi varázsló is, bár a varázspálca helyett inkább a kommunikációs készségeit használja, hogy elbűvöljön minket. Filmes és sorozatos idézeteivel színesíti a beszélgetéseket, mindig képes mosolyt csalni mások arcára, miközben inspiráló jelenlétével mindenkit magával ragad.
Vona Szonóra – PPC üzletágvezető
Bemutatkozás:
Marketingkommunikációs diplomám alapozta meg azt a szemléletet, hogy a projekteket ne csak a felszínen, hanem mélyebb, stratégiai összefüggésekben értelmezzem. Már egyetemistaként felfedeztem a PPC világát, és az elmúlt 5 év során teljesen erre a területre specializálódtam. Ez idő alatt nemcsak szakértőként fejlődtem, hanem a stratégiai gondolkodás és a csapatmentorálás is fontos része lett a munkámnak.
PPC üzletágvezetőként a PPConline-nál nemcsak a hirdetési kampányokért felelek, hanem aktívan támogatom a cégvezetést stratégiai döntésekben. Emellett szívesen osztom meg a tudásomat a csapattal, legyen szó rövid, gyakorlati tanácsokról vagy átfogó képzésekről. Számomra fontos, hogy mindenki fejlődjön, és közösen érjünk el sikereket.
Úgy hiszem, a jó döntések alapja mindig a pontos, alapos elemzés. Ezért minden javaslatomat konkrét adatokra és kimutatásokra alapozom. Az ügyfeleimmel való együttműködés során a közös gondolkodásra helyezem a hangsúlyt: míg én a PPC szakértelmet hozom, az ügyfél a saját üzleti ismereteivel járul hozzá a sikeres stratégiához. Így közösen találjuk meg a leghatékonyabb megoldásokat.
A folyamatos fejlődés számomra nemcsak elvárás, hanem szenvedély is. Rendszeresen követem az iparági trendeket és újításokat, hogy ügyfeleim mindig naprakész, innovatív megoldásokat kapjanak. Ez a dinamizmus és elkötelezettség az, amiért minden nap izgatottan állok neki a munkának.
Csillagközi adottság:
Kiváló stratégiai és üzleti érzék
Ügyfélvélemény:
“Nagyon meg vagyok elégedve a PPConline munkájával. Kedvesek és mindig segítőkészek.
Külön szeretném kiemelni a kapcsolattartó kollégát, Szonórát, aki mindig precízen, pontosan, proaktívan és magas szakértelemmel végzi a munkáját.
Kedvesen, figyelmesen végighallgat, ha bármilyen módosítást szeretnék, és minden kérdésemet készségesen megválaszol.
Csak ajánlani tudom.” – mindigmozgasban.hu
Luca gondolatai Szonóráról:
Szonóra az a kolléga, aki mindig mosolyt csal az arcodra, akár egy vidám beszélgetés, akár egy szakmai tréning során. Könnyű megnevettetni és még könnyebb megkedvelni – a jókedv és pozitív energia nála alapfelszereltség. Lendülettel és lelkesedéssel osztja meg tudását, így vele még a legkomolyabb témák is könnyedek. Akár tréningről, akár egy esős hétfő feldobásáról van szó, rá mindig számíthatsz! 🌞
Zsarnóczay Évi – Kiemelt Digitális Marketing Stratéga
Bemutatkozás:
Kettős marketing végzettséggel erős elméleti alapokat kaptam a szakmai utamhoz, majd az évek során lehetőségem volt mind az offline, mind az online marketing különböző területein kipróbálni magam. Végül az online tér kreatív szabadsága és folyamatosan változó kihívásai egyértelműen erre a területre tereltek.
Több év szakmai tapasztalattal rendelkezem digitális kampányok tervezésében és kezelésében, amelyeket különböző ügynökségeknél szereztem. Ez az időszak lehetőséget adott arra, hogy mélyebben megértsem a különböző iparágak sajátosságait. Emellett a Budapesti Corvinus Egyetemen óraadóként, kereskedelmi menedzsment témakörben oszthatom meg a tudásomat és tapasztalataimat az egyetem hallgatóival.
Számomra a marketing egy dinamikus világ, amely folyamatos tanulást és fejlődést követel meg. Szeretek csapatban dolgozni, ahol az együtt-gondolkodás és a kreativitás újabb és újabb megoldásokat eredményez. Hiszem, hogy a sikerhez elengedhetetlen a naprakész tudás és a bátorság, hogy új utakat próbáljunk ki.
A folyamatos fejlődni vágyás mindig is motivált, és ezt a szemléletet igyekszem minden projektembe beépíteni. Legyen szó adatvezérelt kampányokról, kreatív stratégiákról vagy közös ötletelésekről, számomra az ügyfelek sikere az igazi mérce. Lelkesít a mindennapokban, hogy mindig van hová fejlődni, és mindig van lehetőség újabb sikereket elérni.
Csillagközi adottság:
Adaptív stratégiai szemléletmód
Ügyfélvélemény:
“Szuper hozzáállású, profi csapat, friss tudással, agilis hozzáállással. A marketing nem “történik meg magától”, hanem csinálni kell, létrehozni és üzemeltetni. Bukdácsolás és vacakolás helyett javaslom szakértő bevonását, ebben kitűnő partner a PPConline.” – sorslevelek.hu
Szonóra gondolatai Éviről:
Évi a csapat igazi kulcsfigurája, aki nemcsak a PPC kampányokat irányít mesteri módon, hanem a tartalomgyártás királynője is. Ő az, aki tökéletesen ötvözi a munkát és a stílust, mindig lenyűgöz minket a legújabb szakmai trendekkel és kifinomult öltözködésével. Napról napra bizonyítja, hogy a kreativitás és a divat kéz a kézben járhatnak.
Túri Márton – Marketingstratéga és tanácsadó
Bemutatkozás:
A számok és a piacok mindig is lenyűgöztek, de igazán akkor érzem jól magam, amikor ezekből konkrét üzleti lehetőségeket tudok kibontani. Több mint egy évtizedes tanácsadói tapasztalattal a hátam mögött pontosan tudom, hogyan lehet egy vállalkozás marketingstratégiáját adatokra alapozva hatékonyabbá tenni. A PPConline csapatában az a célom, hogy ügyfeleink ne csak érzésből, hanem tények alapján hozzanak marketingdöntéseket.
Piackutatás, üzleti tervezés, stratégiaalkotás – ezek a területek azok, amelyekben otthonosan mozgok. Segítek az ügyfeleknek megérteni, hogy milyen piacra lépnek, kik a célközönségük, és milyen marketingeszközökkel érhetik el őket a legnagyobb hatékonysággal. Hiszek az adatvezérelt gondolkodásban, de azt is tudom, hogy a számok önmagukban nem mondanak el mindent – az emberi tényező, a fogyasztói pszichológia és az iparági trendek is elengedhetetlenek a sikerhez.
Csillagközi adottság:
Adatközpontú stratégiaalkotás
Ügyfélvélemény:
“A Google Analytics Auditot gyorsan, pár napon belül megkaptam. Az audit informatív, könnyen érthető volt, mert meg volt jelölve benne színkódokkal, hogy mi van jól beállítva és mire kell ránézni. Az is le volt írva, hogy hogyan kell a rosszul beállított funkciókat jól beállítani. Megérte a ráfordított összeget.” – bluedigital.hu
Szonóra gondolatai Marciról:
Marciban egy olyan marketing elemzőt ismertem meg, aki egyetlen grafikonból képes megmondani, merre tart egy piac. – És ez egy eszméletlenül hasznos skill a területünkön. Analitikus gondolkodása mellett nagyon jól átlátja az üzleti összefüggéseket, és mindig a legjobb kérdéseket teszi fel megbízóinknak, vagy éppen a csapatunk többi tagjának.
Kovács-Pali Norbert – SEO stratéga
Bemutatkozás:
A SEO egy végtelen játszótér – és én imádom benne, hogy mindig van benne valami új, amit ki lehet próbálni. Több mint tíz éve foglalkozom online marketinggel, és ez idő alatt rengeteg weboldalt optimalizáltam, csiszoltam tökéletesre, hogy ne csak a Google szeresse, hanem az emberek is.
A PPConline-nal az a célom, hogy ügyfeleink ne csak “jelen legyenek” az interneten, hanem folyamatosan növekedjenek, egyre több látogatót és ügyfelet szerezzenek. Hiszek abban, hogy a keresőoptimalizálás nem csak kulcsszavakról szól, hanem egy teljes ökoszisztémáról, ahol a technikai SEO, a jó tartalom és a felhasználói élmény kéz a kézben járnak.
Nekem nem elég, ha egy oldal jó helyen szerepel a Google-ben – azt akarom, hogy tényleg működjön is. Szeretem, amikor a számok mögött valódi eredmények látszanak: egyre több látogató, és ebből fakadóan egyre több vásárló.
Csillagközi adottság:
Keresőmotorok űrutazója
Ügyfélvélemény:
“…Az ő segítségével sikerült komplexen, összefüggéseiben megértenem az online marketing számomra fontos tényezőit is, úgyhogy felvértezve az új megértéssel, SEO szolgáltatást is a ppconline-tól kértem.” – vizisandor.hu
Dávid gondolatai Norbiról:
A keresőoptimalizálás az egyik legfontosabb alapja a weboldalak hatékony működésének. Azon túl, hogy az ingyenes találati listán segít előre kerülni, a Google Ads-re is vannak pozitív hatásai megtérülési szempontból. Norbi ismeri az összes olyan megoldást, amivel nem csak a SEO pozíciók javulnak, de a hirdetések eredményessége is javul, és a felhasználói élmény is optimálisabbá válik. Szeretem, hogy a közös munka során Norbi nem csak a saját területének hatékonyságára ügyel, hanem az össz. eredmény optimalizálására is.
Horváth Ádám – Vizuális brand manager – Látványtervező – Grafikus
Bemutatkozás:
A vizualitás és a márkaépítés mindig is meghatározó szerepet töltött be az életemben. Látványtervezőként végeztem a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán, ahol a kreatív gondolkodás és az esztétikai érzék fejlesztése mellett stratégiai szemléletet is elsajátítottam. Az évek során a grafikai tervezés, a vizuális arculatépítés és a brandkommunikáció vált a fő szakterületemmé.
Munkám során arra törekszem, hogy a vizuális megjelenés ne csak esztétikus, hanem stratégiailag is átgondolt legyen. A célom, hogy egy márka arculata összhangban álljon annak értékeivel, üzenetével és célközönségével. Grafikusként és vizuális brand managerként segítek a vállalkozásoknak abban, hogy vizuális identitásuk erős és következetes legyen, legyen szó logótervezésről, arculati kézikönyvről vagy kreatív kampányok vizuális anyagairól.
Coach végzettségem révén a kreatív folyamatokat nemcsak tervezem, hanem támogatom is. Hiszek abban, hogy egy sikeres vizuális brand nemcsak jól megtervezett, hanem tudatosan épített is. Ezért a munkám során nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy az ügyfeleimmel együttműködve, az ő értékeiket és céljaikat figyelembe véve hozzunk létre vizuálisan erőteljes és hiteles márkákat.
Csillagközi adottság:
Stratégiai vizuális gondolkodás és kreatív márkaépítés
Ügyfélvélemény:
“Az MHC Mobility számára kiemelt jelentőséggel bír a PPConline marketing ügynökséggel idén elindított együttműködésünk, amely rövid időn belül kézzelfogható és mérhető eredményeket hozott. A közös munka során gyorsan számottevő javulást tapasztalunk a korábban használt költségvetéssel, amely az ügynökség professzionalizmusát és elkötelezettségét tükrözi.
Nagyra értékeljük a csapat nyitottságát, lelkesedését és rugalmasságát; a PPConline folyamatosan hasznos ötletekkel, szakmai véleményekkel és építő javaslatokkal járul hozzá stratégiánk formálásához. A rendszeres kapcsolattartás és havi riportjaik lehetővé teszik számunkra, hogy naprakészen nyomon kövessük kampányaink teljesítményét, és gyorsan reagáljunk a változó igényekre. Ezek a hozzájárulások nemcsak operatív céljaink elérését segítik, hanem hosszú távú növekedésünket is támogatják.
A grafikai megvalósítások terén is kimagasló színvonalat képviselnek, már a tervezési szakaszban is kreatív megoldásokkal és újszerű ötletekkel gazdagítják projektjeinket.” – mhcmobility.hu
Szonóra gondolatai Ádámról:
Ádámmal azért szeretem a közös munkát, mert a vele megvalósuló kampányok vizuális megjelenése mindig felülmúlja az elképzeléseimet, illetve a megbízónk elvárásait. Látszik, hogy rég óta a szakmában van, és az is, hogy ez a munka a lehető legtesthezállóbb a számára. Azok a hirdetések, amiket együtt alakítunk ki, mindig sokkal hatékonyabbak! 🙂